Kommentár aktuális hetiszakaszunkhoz

kistoraKövetkező hetiszakaszunk, a Smini (שְּמִינִי) első része a pusztai Szentély felavatása utáni első áldozatot mutatja be. A nyolcadik napon Mózes kioktatja Áront és fiait az égő áldozat bemutatásának szabályairól. Az áldozatot égi tűz emésztette el, és az egész nép leborult Isten előtt, látván a csodát. Azonban Áron két fia, Nádáv és Ávihu “idegen tüzet hoztak az oltárra”  Isten parancsa ellenére és az égi tűz őket emésztette el. Áron megkövülten hallgatott.  Rási megjegyzi, hogy Isten érdemnek tudta be Áron hallgatását.
Rási szavai elgondolkoztatóak… Áron, aki két fiát egyszerre vesztette el, nem tört meg atyai fájdalmában, hanem folytatta Tópapi hivatásának gyakorlását Isten és a nép szolgálatában.
A hetiszakasz másik része a fogyasztásra tilalmas állatokról ír. A Talmudban vita van arról, hogy a Tórai micváknak, parancsolatoknak van-e indoklásuk vagy sem. Akik azt mondják, hogy nincs, azok is azt állítják, hogy értelmük van, csak mi nem ismerjük azokat. Sokan és sokat foglalkoztak a tilalmas állatok fogyasztása tilalmának okaival.
Vannak, akik idegen kultuszt jelöltek meg a tilalom okául. Így például a disznó szent állat volt Dionüszosznál, a görögöknél – így természetes, hogy számunkra tilalmas állat. A madarak közül tilalmasak az összes ragadozók.
Talán a leglogikusabb magyarázatot maga a Tóra adja: “Legyetek szentek, mert szent vagyok én” Hogy különbséget tegyetek a tisztátalan és a tiszta között, a szabadon ehető állat és az evésre tilalmas állat között.  Röviden összefoglalva, az evésre tilalmas állatok választják el Izrael népét a többi néptől, és ezt a gyakorlat is bizonyítja.
A zsidó nép különállása talán elsősorban az étkezési tilalmakon alapszik. A római uralom idején sok zsidógyűlölő író írt rosszallóan arról, hogy “ételeinket nem eszik, asszonyainkkal nem hálnak”. Ugyanakkor tisztelettel tekintettek a más népek hadseregében szolgáló zsidó katonákra, akik minden körülmények között – háborúban is – ragaszkodtak az étkezési szabályok betartásához. (pl. a két világháborúban. )
A zsidó nép különállása. sőt fennmaradása a gálutban a Mózes által megszabott isteni törvények betartásán alapult. Mint idéztük fenn: “Szentek legyetek, mert szent vagyok én…”
(Menáchem Meron: Az élő Biblia)

2016, márc, 29