Június elején tizedszer költözik a Kazinczy utcába a belváros legszínesebb fesztiválja

Idén már három napon át tart a Judafest Utcafesztivál, amely ebben az évben is a Kazinczy utca és környékének ritkán látott arcát mutatja meg június 9-11. között. A nyitottságot és sokszínűséget hirdető fesztivál idei díszvendége Európa.
Pénteken és szombaton a történelmi zsidónegyed örökségébe, valamint mindennapjaiba pillanthatnak be az érdeklődők a népszerű városi sétákon, illetve a Dohány utcai zsinagógában, igazi zsidó liturgiákon keresztül.
Vasárnapra pedig izgalmas átalakuláson megy át a Kazinczy utca: szinte teljes hosszában koncertek, kirakodóvásár, kóstolók, gyerekprogramok és civil szervezetek várják az érdeklődőket. A Judafesten hagyományosan fontos szerep jut a gasztronómiának, így minőségi ételekből és italokból idén sem lesz hiány.
A tizedik Judafest jelképes díszvendége Európa, és ahogy eddig is, a fesztivál a nyitottság, a vallási sokszínűség, a meghallgatás és az egymásra való odafigyelés jegyében telik.
A Judafest Utcafesztivál valamennyi programjára a belépés ingyenes.

2017, máj, 11