Ceruzát ragadnak az izraeli karikaturisták a bojkott ellen

cartoonprojIzraeli karikaturisták mozgalmat indítottak a zsidó állammal szemben indított mozgalom ellen.
“Azzal a tudattal cselekedtünk, hogy tudjuk jól: egy kép többet mond ezer szónál. Számunkra egy karikatúra ezer képnél is többet mond. Ha van valami, amiben a zsidók kiválóak, akkor az a humor, és rájöttünk arra, hogy ez a megfelelő módja annak, hogy másokra hatást gyakoroljunk” – mondta Yossi Klar, a The Israeli Cartoon Project nevű Facebook oldal egyik ötletgazdája.
Klar egyike azoknak a művészeknek, akiknek munkáiból hamarosan kiállítás nyílik a Ynetnews és Yedioth Ahronoth által szervezett jeruzsálemi konferencián, melynek célja az Izrael-ellenes mozgalom elleni közös fellépés lesz. A kezdeményezés kulcsemberei eddig főként a közösségi médián keresztül osztották meg képeiket a világgal.
A szervezőknek akkor támadt ötletük az összefogáshoz, amikor egy évvel ezelőtt Nagy-Britannia Nemzeti Diákuniója az Izrael-elleni bojkott mellett döntött, miközben az Iszlám Államot (ISIS) nem voltak hajlandóak elítélni.
“A mi generációnkban a karikatúrák a legnagyszerűbb fegyverek, amiket elküldhetsz a barátaidnak a Facebookon és megoszthatsz Whatsappon, illetve a Twitteren” – nyilatkozott Uri Fink, izraeli illusztrátor, komikus, aki szintén csatlakozott a kezdeményezéshez.
A rajzolók által elindított Facebook oldalon már több, mint száz karikatúra található és a lájkolók száma átlépte már a 13 000-et is.

2016, márc, 28