Izraelben ma megállt két percre az élet

Jeruzsálemben a Jad Vasem holokauszt emlékmúzeum hivatalos megemlékezésével már vasárnap este megkezdődtek a Jom Ha Soának, a holokauszt napjának idei izraeli rendezvényei.
A Jad Vasemben a hagyományoknak megfelelően túlélők lobbantottak lángra egy-egy fáklyát a második világháború hatmillió zsidó áldozatának emlékére.
Izraelben hetvenkét évvel a második világháború befejezése után mintegy kétszázezer holokauszt túlélő él, akik közül mintegy hatvanezren szegénynek számítanak a helyi mutatók alapján. A zsidó államban élő túlélők mintegy negyede volt koncentrációs vagy haláltáborban, egyötöde pedig gettóban vagy bujkált. Harmaduk a második világháború idején 18 év alatti volt, és hatvanöt százalékuk ma már több mint nyolcvanhét éves.
Izraelben hétfőn délelőtt tíz órakor megszólaltak a szirénák és az egész országban megállt az élet két percre, még az autópályákon is leálltak a járművek. Az utasok kiszálltak és csendes főhajtással emlékeznek a második világháború mintegy hatmillió zsidó áldozatára.
Így állt meg az élet ma délelőtt Izraelben:

2017, ápr, 24