Izrael, a népek prófétája – kommentár a hetiszakaszunkhoz

Izrael, a népek prófétája – kommentár a hetiszakaszunkhoz

toraolvasas_komBeháálotchá (בְּהַעֲלֹתְךָ) hetiszakaszunk bővelkedik eseményekben. A sok színes elbeszélés közül kiemelünk egyet, ami népünknek minden korban – a maiban is – tanulságul szolgálhat.

Mózes nehéznek találta a folyton zúgolódó nép vezetését. “Hát én szültem-e ezt a népet, hogy egyedül kell viselnem terhét?” – így szólt az Örökkévalóhoz. Ekkor Isten Mózes mellé adott hetven félt segítség gyanánt (az első Szánhedrin!) és ideiglenes prófétai szellemmel áldotta meg őket. De ketten közülük, Eldád és Médád nem tekintették a próféciát ideiglenesnek, és Mózes jelenlétében is tovább prófétizáltak. Józsua, Mózes helyettese meg akarta büntetni őket.
Erre így szólt hozzá Mózes: “Hát az én tekintélyemért harcolsz-e? Bár lenne Isten egész népe prófétai lelkületű!”

A rövid elbeszélés két dologra mutat rá. Először kifejezi Mózes nagyságát, az első zsidó vezető példamutató tulajdonságát. Nem volt féltékeny a tekintélyét nem tisztelő két prófétizáló férfiúra, sőt, hozzátette: “Bár lenne az egész nép prófétává.” Mózes, a férfi szerényebb volt a föld összes emberénél, így folytatja heti szidránk egy másik elbeszélésben, mikor nem sértődött meg Áron és Mirjám vádaskodásain.

Ugyanakkor azt is olvashatjuk Eldád és Médád esetében, hogy a mózesi kívánság szerint egész Izráelnek prófétának kellene lennie.
Hogy megértsük a kívánságot, tisztáznunk kell két kérdést.
“Mi is az, hogy prófécia és milyen tulajdonságokkal rendelkezik a próféta?”
“Vajon észlelhetjük-e Izráel életében a prófétai tulajdonságokat és tevékenységet?”

A prófétai szerep megjelölését magától Mózestől halljuk. “Hozzám hasonló prófétát ad nektek az Isten, rá hallgassatok”. E szerint a próféta közvetítő Isten és ember között. Hivatását nem tanulja. hanem vele születik. Nem térhet el hivatásától, nem hallgathat és nem szakíthatja meg küldetését.
“Mert az isteni szó bensőjében olyan, mint a csontjaiban égő tűz” – Így Jeremiás. A próféta kénytelen hirdetni az igazságot még ha az neki magának is fáj. Ő nem kedvesen beszélő diplomata, hanem “a harc és küzdelem embere az egész földön”. Ezért érzi magát a próféta magányosnak “kezed érintésétől magányosan ültem, mert harag öntötte el bensőmet.”

Néha a próféta jeleket mutat vagy csodákat tesz, mint Mózes, Elijáhu és Elisa próféták.
Népünk többezer éves történelme arra mutat, hogy a mózesi kívánság Izráel prófétai küldetéséről sokban megvalósult. “Így szól az Úr: szolgám vagy nekem, Izráel”. Izráel Isten “szolgája”, küldetése volt a népekhez, magányosan harcolt a monoteizmusért a bálványimádók tengerében. S miként a múltban, úgy a jelenben is sokszor egyedül marad az igazság hirdetésében, küzdő és harcoló “prófétaként”.

Valamikor Bileám, a pogány próféta így szólt rólunk: Nép, mely egyedül lakozik és nem számíthat más népek közé. Még ha fel is vették Izráelt kétezer év után a népek sorába, még mindig sokszor érzi a “másság” -ból fakadó egyedüllétet.

A keresztény, muzulmán és más vallások tengerében a 12 milliós zsidó nép vallása magányos szigetnek tűnik, még ha van is központja a zsidó államban. Jeruzsálemért kétezer évig imádkoztunk és vártuk reményeink beteljesülését. S most, mikor “birtokon belül” vagyunk, nemcsak szomszédaink de a nagyvilág is kétségbe vonja igazunkat…

Végül, ha a próféta időnként csodákat is tesz, van-e nagyobb csoda a történelemben, mint Izráel államának megszületése?
A zsidó nép, mint “próféta” nemcsak a sivatagot varázsolta újjá Erec Jiszráelben, de feltámasztotta a Biblia, a próféták nyelvét, irodalmát. A héber nyelv újjászületésének valósága talán a legnagyobb prófétai csoda…