Izrael Állam függetlenségét ünnepeljük

Izrael államát 1948. május tizennegyedikén, azaz 5708. Ijár hónap 5-én kiáltották ki Tel Avivban, mely nap azóta az önálló zsidó állam függetlenségének napja.
A majd kétezer év utáni önálló, független államot deklaráló nyilatkozatot David Ben Gurion, a későbbi miniszterelnök olvasta fel az ENSZ 1947. november 29-i határozata értelmében a brit mandátum lejárta előtt nyolc órával.
Jom Háácmáut (יום העצמאות) Izrael legfontosabb nemzeti ünnepe. Munkaszüneti nap, ünnepségek, családi és baráti összejövetelek napja. Az ország a függetlenségi naphoz vezető héten megtelik kisebb-nagyobb zászlókkal. Az autók ablakán is lobog a kék-fehér zászló, az ablakokban és a kerítéseken, szó szerint kék-fehérbe öltözik minden és mindenki. Az állami óvodában Izraelről szóló dalokat tanulnak a gyerekek, az iskolákban pedig részletesen megismerik a történelmi körülményeket.
Izraelben az ünnepnap kezdetét minden évben fáklyagyújtás jelzi a jeruzsálemi Herzl-hegyen, színpompás tűzijáték kíséretében az ünnep beköszöntének estjén. Minden évben Jom Hácmáutkor adják át az Izrael-díjakat a legkiválóbb személyiségeknek, ekkor tartják a világ zsidó fiataljainak Tanach-ismereti versenyét.
A magánházak kertjei és a közparkok ezen a napon egyaránt megtelnek kisebb-nagyobb csoportokkal Izraelben, akik Jom Háácmáut hagyományos menüjét fogyasztják: a kis kerti grillen, vagyis mángálon sütött húst és zöldséget, sok salátával.


2017, máj, 02