Ismét rászorulók ebédelhettek közösen az irgalmasság jegyében

szerkonfkA Keresztény-Zsidó Tanács által szervezett vasárnapi program középpontjában az irgalmas szeretet, a karitász gesztusa szerepelt a szegények iránt.
A Deák téri evangélikus lelkészség dísztermében a zsidó, a keresztény és a muszlim vallás képviselői gyűltek össze egy ebédre, és különleges vendégekkel, valamint hajléktalan rászorulókkal, akiknek nagy segítség volt, hogy meleg ételt fogyaszthattak.
Fontosnak tartottuk, hogy az ebéd kóser legyen, hogy mind a zsidók, mind a muszlimok részt tudjanak venni a közös ebéden, így a kóser cateringet a Mazsihisz Szeretetszolgálata szervezte meg.
szerkonf2Többször kihangsúlyoztuk, hogy ezúttal -a Blaha Lujza téri rendezvénytől eltérően- nem ételosztás, nem ingyenkonyha volt, hanem szépen megterített ünnepi asztálnál láttuk vendégül a rászorulókat. A vendéglátók, illetve a vallási vezetők egy asztalnál fogyasztották el közösen az ebédet.
Az ebéd után konferencián vettek részt a vallási vezetők, majd az esemény zárásaként közös ételosztásra is sor került a Deák téren élő szegény emberek között.

2016, okt, 31