Ismét a Soá hatmillió áldozatára emlékezünk

Minden évben a varsói gettófelkelés évfordulóján tartják meg Izraelben a Holokauszt és a hősiesség emléknapját, amelyen a Soá hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek.
A dátumot 1951-ben választotta ki a Kneszet, és azóta ez a nap a nyitánya annak az egyhetes ünnepségsorozatnak, melynek záróakkordja az egy héttel később ünnepelt Jom Háácmáut, a függetlenség napja.
Ahogy az lenni szokott, Izraelben már elkezdődtek a központi megemlékezések a hivatalos fáklyagyújtással a Jád Vásemben, ma pedig több megemlékezést is tartanak, reggel 10 órakor megszólalnak majd a szirénák, és két percre megáll az élet az országban. Az utakon autózók is félrehúzódnak, és kiszállnak a kocsijukból, és némán adóznak a Soá áldozatainak emlékének.
Szintén csütörtökön kerül sor a March of the Living elnevezésű rendezvényre, az Élet Menetére Auschwitzban, melynek keretében, a több mint tízezer résztvevő csendben átgyalogol Auschwitzból Birkenauba.
A közel kétszáz főt számláló magyar küldöttség -amelynek tagjai között van dr.Verő Tamás főrabbi, és Nógrádi Gergely főkántor is- délelőtt fél tízkor a 18-as barak előtt tart megemlékezést, majd 13 órakor kerül sor a Nemzetközi Élet Menetére, amelyre több mint tizenkétezer embert várnak.

Emlékezzünk a holokauszt áldozataira!
יזכור

“Irgalmas I.ten! Adj nyugodalmat dicsőséged sugarai közt szeretteink lelkének, kik meghaltak, mert zsidók voltak.
Irgalom Atyja, védőszárnyaid oltalmába fogadd be őket örök időkre.
Foglald megszenvedett lelküket az örök élet kötelékébe, örök békességben legyen részük. . . ”

אֵל מָלֵא רַחֲמִים, שׁוֹכֵן בַּמְּרוֹמִים,
הַמְצֵא מְנוּחָה נְכוֹנָה, עַל כַּנְפֵי הַשְּׁכִינָה,
בְּמַעֲלוֹת קְדוֹשִׁים וּטְהוֹרִים, כְּזוֹהַר הָרָקִיעַ מַזְהִירִים,
אֶת נִשְׁמַת פלוני בן פלוני שֶׁהָלַךְ לְעוֹלָמוֹ, בַּעֲבוּר שֶׁנָּדְבוּ צְדָקָה בְּעַד הַזְכָּרַת נִשְׁמָתוֹ,
בְּגַן עֵדֶן תְּהֵא מְנוּחָתוֹ
לָכֵן בַּעַל הָרַחֲמִים יַסְתִּירֵהוּ בְּסֵתֶר כְּנָפָיו לְעוֹלָמִים,
וְיִצְרֹר בִּצְרוֹר הַחַיִּים אֶת נִשְׁמָתוֹ.
יְיָ הוּא נַחֲלָתוֹ,
וְיָנוּחַ בְּשָׁלוֹם עַל מִשְׁכָּבוֹ, וְנֹאמַר אָמֵן.

2018, ápr, 12