Hetvenöt éve ezen a napon kellett kitűzni a sárga csillagot

Hetvenöt éve ezen a napon kellett kitűzni a sárga csillagot

1944. április 5-én lépett hatályba Sztójay Döme kivégzett háborús bűnös miniszterelnök rendelete, amely arra kötelezte a magyar zsidókat, hogy sárga csillagot hordjanak. A zsidók jogfosztása már 1938-ban megkezdődött Magyarországon, a sárga csillagos rendelet után egy hónappal pedig már indultak a tömött vagonok a haláltáborokba.

A sárga csillag viselését a zsidók számára az 1944. évi 1240. M. E. számú, a zsidók megkülönböztető jelzéséről szóló kormányrendelet írta elő április 5-i hatállyal. A rendeletet Sztójay Döme miniszterelnök írta alá.
„1944. évi 1240. számú miniszterelnökségi rendelet a zsidók megkülönböztető jelzéséről:

A jelen rendelet hatálybalépésétől kezdődően minden 6. életévét betöltött zsidó személy – nemre való tekintet nélkül – köteles házon kívül felső ruhadarabjának bal mellrészén, jól láthatóan – varrással 10 x 10 cm átmérőjű szövet-, selyem- vagy bársonyanyagból készült, „kanárisárga” színű, hatágú csillagot viselni.

1944. április 5., Sztójay Döme miniszterelnök”

A magyarországi sárga csillag közepén nem volt felirat, ellentétben több más országgal, ahol jellemzően a zsidó szó szerepelt rajta az adott ország nyelvén.

Mentesültek azok, akik az első világháborúban „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért” magas kitüntetést kaptak.

Aki nem hordta, az fél év börtönt, vagy akár helyszíni kivégzést kockáztatott.

A következő hónapokban a sárga csillagot viselők számára súlyos korlátozások léptek életbe. Nem utazhattak autóval, vonattal és hajón. Vagyonukat zárolták, csillagos házakba költöztették őket, értelmiségi munkát nem végezhettek, nem viselhettek egyenruhát, rádiókészülékeiket elkobozták, tőzsdetagságukat megszüntették, kitiltották őket a vendéglátó- és szórakozóhelyekről, napi két órára korlátozták, amikor bevásárolhattak.

Zsidók nem járhattak a keresztényekkel együtt moziba, színházba, kitiltották őket a strandokról és a fürdőkből, csökkentették élelmiszeradagjaikat.
Összesen mintegy száz rendeletben korlátozták jogaikat.

A Sztójay-kormány, Jaross Andor belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkárok vezetésével nekilátott a „zsidókérdés végső megoldásához”, amely a németek számára is meglepő hatékonysággal zajlott.

Április közepe és május vége között az ország szinte teljes zsidó lakosságát gettókba és gyűjtőtáborokba zárták.

Ezt követően május 15. és július 9. között, a holokauszt legnagyobb deportálási akciójának keretében, 430 ezer embert deportáltak – 10-15 ezer kivételével – Auschwitz-Birkenauba. Az a gyorsaság, amellyel a magyar hatóságok kitaszították a zsidókat a társadalomból, kifosztották, gettósították, majd deportálták őket, még a holokauszt történetében is páratlan volt.