Hetiszakaszunk történelmi háttere

Hetiszakaszunk történelmi háttere

Kettős hetiszakaszunkban (Vájákhél-Pökudé), amit ebben a zsinagógai esztendőben együtt olvasunk, Mózes megismétli a pusztai Hajlék felépítését, berendezését, a kohaniták ruházatát, a kivitelező mesteremberek kilétét – ezúttal múlt időben és nem parancsoló módban. Pontos elszámolást is találunk itt a felhasznált pénzről és nyersanyagokról.

Érdekes, hogy itt, a Szentély munkálatainak kellős közepén, Mózes jónak látja beszúrni egy mondatot a szombat megőrzésének szükségességéről. Nem először és nem is utoljára. Miért volt erre szükség?
Azért mert a rabszolganép, amely Egyiptomban heti hét napon keresztül robotolt, hogy kegyetlen rabtartóit kielégítse – nem volt “hozzászokva” a szombati pihenőnaphoz. Szinte inerciából, vagy megszokásból, nem voltak képesek szombatot tartani.

Ezért volt szükség hangsúlyozni, hogy ámbár a Hajlék felépítése fontos és sürgős, ez nem jöhet a szombat számlájára. A Hajlék fontos, de a szombat még fontosabb. Mint láthatjuk szabad szemmel: most amikor nincs Szentély már több, mint 2000 éve – a szombat tartja fenn a zsidóságot.

Egyébként, érdekes képzettársítás folytán a Hajlék itt felsorolt munkálataiból vezették le Bölcseink az a 39 fő munkát, amit szombaton tilos egy zsidónak végezni. Ebben nemcsak a főzés és az ide tartozó munkák foglaltatnak, hanem olyasmi is, mint az írás, törlés, festés, varrás, stb.

A zsidók hűsége és odaadása vallásuk megtartásához általában, és a szombat megőrzéséhez különösen – állandóan irritálta a környező világot. Egyrészt nem értették, másrészt zavarta őket a zsidók “mássága”, hogy nem fogadják el egyrészt a pogány idol-“vallást”, másrészt nem hajlandók áttenni a szombatot vasárnapra, csak azért mert valakik szeszélyesen így határozták. Nem egyszer tiltotta be a római megszálló uralom a szombat tartást és a zsidóknak csak nagy nehézségek és önfeláldozás által sikerült ezeket a drákói intézkedéseket elhárítani.

Egyszer egy római császár gúnyolta rabbi Jósua ben Chananját, a nagy tanaitát, mondván neki: “Én nagyobb és jelentõsebb vagyok, mint Mózes, a ti mesteretek!”

Rabbi Jósua, akik sok nyelvet tudott és a jávnei nemzedék egyik nagy bölcse volt, sokat járt hivatalos küldetésekben Rómában és a Talmud valamint a Midrások több helyütt feljegyeztek vitákat a zsidó Bölcs és a római császár között. Rabbi Jósua megkérdezte a fenséges császárt, vajon miből gondolja hogy ö nagyobb, mint Mózes?

A dolog magától értetődik – mondta a császár – és csodálom, hogy nem tudod ezt. Hiszen a ti bölcs Salamon királyotok azt írta a Koheletben, hogy “jobb az élő királynak, mint a halott oroszlánnak”. “Én élek, míg Mózes már rég halott, így tehát evidens hogy én nagyobb vagyok nála…”

Mondá Rabbi Jósua: “Meg tudod-e parancsolni, óh császár, hogy három napig ne gyújtsanak tüzet Rómában?”

Természetesen – mondta az imperátor, és azonnal kiadta a parancsot: három napon át nincs tűzgyújtás.

Aznap este felment a császár, Rabbi Jósua kíséretében, a palota tetejére. Messziről láttak füstöt gomolyogni. “Mi ez?” – kérdezte Rabbi Jósuá, akinek nyilvánvaló volt, hogy valaki máris megszegte a császár parancsát.

“Azonnal kivizsgáljuk” – mondta a császár. Később jelentették neki, hogy az egyik római patrícius beteg és orvosai megparancsolták neki, hogy meleg teát kell innia. Ezért gyújtottak tüzet…

Mondá Rabbi Jósua a császárnak: “Az ördög vigye el a kérkedőket, akik alaptalanul dicsekednek. Még életében, a szeme előtt, megszegik a császár parancsát, és õ azzal kérkedik, hogy nagyobb Mózes mesterünknél. Hiszen Mózes sok-sok évvel ezelőtt meghagyta nekünk, hogy ne gyújtsunk tüzet szombaton és mi, zsidók, a mai napig tartjuk parancsát…”