Hatezer dolláros tollal emlékeznek Raoul Wallenbergre

Töltőtollal emlékeznek a svéd diplomatára, aki több tízezer magyar zsidó életét mentette meg a holokauszt során. Raoul Wallenberg svéd diplomata mintegy százezer zsidó életét mentette meg a második világháború során.
Az ő tiszteletére tervezte meg a svéd származású St. Louis-i David Oscarson tollkészítő az új, Raoul Wallenberg-kollekcióját. Korábbi kollekcióival olyan híres svédek előtt tisztelgett, mint Alfred Nobel, vagy Carl von Linné botanikus, aki kidolgozta a tudományos rendszerezés alapelveit, illetve Henrik Wigström Faberge-ékszerész.
A második világháború során Wallenberg azt a megbízatást kapta a svéd külügyminisztertől, hogy a Schutz-Passnak nevezett hamis svéd útlevelek segítségével annyi embert mentsen meg a deportálástól Budapesten, amennyit csak tud. Emellett bizonyos épületeket védett házakká nyilvánított, és diplomataként nyújtott védelmet a menekülőknek.
Az oroszok benyomulása során tűnt el, feltehetően szovjet fogságba esett – halálának pontos ideje, helye és körülményei ismeretlenek.
A tollak dizájnja a Schutz-Passt idézi, rajta Wallenberg arcával. A kupakon megtalálható a Dávid-csillag, a toll alján pedig a svéd korona. A nyélen látható csillagokat a Dohány utcai zsinagóga ablakai ihlették. A kollekció több színben is megvásárolható, mindössze 6000 dollárt kell fizetnünk érte.

2018, szept, 30