Hárommilliárd csésze kávét isznak évente az izraeliek

Kevesebb alkoholt, de több kávét fogyasztanak az izraeliek – írja friss tanulmányában egy izraeli startup, a Sleeprate, a Jeruzsálem Post cikke szerint.
A Sleeprate-et 2006-ban Dr. Anda Baharav alapította azzal a céllal, hogy a Tel-Aviv Egyetemen szerzett több évtizedes alváskutatói tapasztalatát a modern technika segítségével bárkivel megoszthassa. Kutatóként azt vizsgálta, hogy a szívverés hogyan változik az alvás különböző fázisaiban az éjszaka folyamán. A Sleeprate alapításakor ennek eredményeit használta fel ahhoz, hogy levédesse azt a technológiát, amely a szívverés és az agyi aktivitás közötti kapcsolatot méri. A Sleeprate végül egy olyan applikáció lett, amelyet a forgalomban lévő mobil eszközök többségére le lehet tölteni. A használata elemzi az alvási adatainkat, és értesítéseket küld, ha valamilyen változtatásra van szükségünk.
A Sleeprate legfrissebb kutatása arra irányult, hogy feltérképezze az alkoholfogyasztás hatását az alvás minőségére. Az eredmény az lett, hogy az izraeliek évente 3 milliárd csésze kávét és 5,4 liter alkoholt isznak. A statisztikai adatok részletesebb elemzéséből kiderül az is, hogy azok az izraeliek, akik kávét fogyasztanak, sokkal többet isznak, mint a világ többi részén élők. Ők napi 4-8 csésze kávét fogyasztanak el naponta. Ezzel egyidejűleg, az izraeliek esténként kevesebb alkoholt isznak, mint a világ más országaiban. Számszerűsítve: az izraeliek 22 százaléka iszik alkoholt lefekvés előtt, a világ többi részén tapasztalható 26 százalékkal szemben.
A koffein tartalmú italok fogyasztását tekintve jelentős különbség mutatkozik Izrael és más országok között. Az izraeliek 61 százaléka iszik koffein tartalmú üdítőt, más országokban viszont a lakosság 75 százaléka.
Mivel a Sleeprate applikációja alkalmas a stressz szint mérésére is, a kutatás erre is kitért. Az izraeli férfiak stressz szintje 44.8, a nőké pedig 34.1. Érdekesség, hogy a világ más országaiban ez az arány pont fordított. Számarányt tekintve 46.8 – 41.2 a nők javára, vagyis globális szinten a nők élnek stresszesebb életet, Izraelben pedig a férfiak.

2019, jún, 14