Gyönyörű lesz a felújított zuglói zsinagóga

Már a végéhez közelít a 2016-ban, a Szimchát Tóra utáni éjszaka kiégett Thököly úti zsinagóga felújítása.
A zsinagóga patinás épülete a tűzeset okán nagy felújításra szorult, a magyar kormány komoly anyagi támogatásának és a Budapesti Zsidó Hitközség belső forrásainak köszönhetően az elmúlt hónapok munkálatai folytán már közeledik a nap, amikor a zuglói közösség és a budapesti zsidóság ismét birtokba veheti az épületet.
A kivitelezés 2018 tavaszán indult, a második nyílt közbeszerzési eljárás lett eredményes. A korábbi becslések alapján a hitközség 142 millió Ft állami támogatást kért és kapott, a megismételt közbeszerzési eljárások sem maradtak azonban ennek az árnak a környékén, így saját forrásaikból további 140 millió forintot fordítunk a kivitelezésre. Az eddig összegyűlt adományok meghaladják a 13 millió forintot, ez az összeg is jelentős segítség a munka teljes körű lebonyolításához.
Változás a zsinagóga korábbi külső kinézetéhez képest, hogy visszanyúltak a villa 1890-es építési állapothoz, amikor is a épületnek a Thököly útra néző oldalán egy nyitott veranda volt. Ezt optikailag ismét megvalósítják, a nyitott verandát üvegezett felülettel zárt térré alakítják, ezáltal ez az épületrész a Thököly útról nézve nyitott szemeket kap, még impozánsabbá téve a 130 éves ingatlant.
További változás, hogy az épület tetőtere beépítésre került, ott a fiatalok számára kulturális-ifjúsági tér került kialakításra.
Képek a felújítás 2019.március 5-i állapotáról>>>

2019, márc, 05