Fotópályázat: 9/11 előtte/utána

szept_11A Bálint Ház fotópályázatot hirdet 2001. szeptember 11. kapcsán.
Az ezen a napon történtek mindannyiunk kollektív emlékezetének részévé váltak, máig pontosan fel tudjuk idézni, hogy hol voltunk, mit csináltunk éppen, amikor megkaptuk a hírt a ikertornyokba csapódó repülőgépekről.
Minden más lett, rá kellett döbbennünk, hogy a terror bárhol lecsaphat, immár nem csupán Izraelben, a Közel-Keleten vagy Afrika valamelyik távoli szegletében. A terror házhoz jön. Értelmezésünk és tapasztalásunk sérthetetlenségünkről egy pillanat alatt szertefoszlott, szeptember 11-én a nyugati civilizáció komoly sebet kapott. Mindannyian célpontok lettünk, itt a világ „boldogabbik felében” is.
A Bálint Ház a pályázattal emlékezik a 3000 áldozatra, és a szeptember 11. előtti világra.
Pályázati feltételek:
Be kell küldeni két fotót és két a képekhez tartózó képaláírást arról, ami a pályázó eszébe jut, ha azt mondjuk:
A világ szeptember 11. előtt és után
• A beküldött alkotások minimális felbontása: 1500×2100 pixel (vagy ehhez közeli értékek, illetve a nyomtatási méret beállítása esetén: 18×24 cm). Az emailben küldött JPG kiterjesztésű képek levelenkénti mérete ne haladja meg a 20 MB-ot. A pályaműveket a fotopalyazat@balinthaz.hu címre várjuk.
• Az első három helyezett díjazásban részesül a Bálint Ház Évadnyitó Utcabálján szeptember 11-én vasárnap, amikor valamennyi fotó megtekinthető lesz.
• A helyezéseket közönségszavazással döntjük el szeptember 5. és 9. között.
Díjazás:
Az első helyezett nyereménye: 30 000 Ft értékű könyvutalvány / Tizenkét hónapos Magyar Narancs előfizetés / Bálint Ház ajándékcsomag / Bálint Ház negyedéves Tagsági Kártya
A második helyezett nyereménye: Libri könyvcsomag / Bálint Ház negyedéves Tagsági Kártya / Bálint Ház ajándékcsomag
A harmadik helyezett nyereménye: Libri könyvcsomag / Bálint Ház ajándékcsomag / Menü a Bálint Ház Sabre Kávézójában
A pályázat kiírója: a Bálint Ház / JDC-Mazs Alapítvány (1065 Révay utca 16.).
A Bálint Ház missziója:
“Egy erős, párbeszédre és együttműködésre képes, önfenntartó, folyamatosan fejlődő magyar zsidó közösség létrejöttének katalizálása. Egy pozitív alapokon nyugvó, a jelenben álló és a jövő felé tekintő, kortárs zsidó identitás kialakítása. A hagyományos zsidó értékek (a család tisztelete, a tanulás, a szellemiek szeretete, aktív társadalmi részvétel) integrálása a jelenbe. Egy minden generációt megszólító, és a közöttük lévő kapcsolatokra építő, azokat erősítő zsidó közeg megteremtése. A társadalmi igazságosság erősítése, az ember és a demokratikus pluralizmus képviselete.”


Részvételi szabályok:
1. A pályázatra jelentkezőknek 2016. szeptember 3-ig konzultációt biztosítunk a fotopalyazat@balinthaz.hu címen.
2. A pályaműveket 2016. szeptember 5-ig lehet benyújtani a fotopalyazat@balinthaz.hu email címen
3. A pályázat nyílt;
4. A pályáztató a pályázatot eredmény nélkül lezárhatja;
5. A pályázat eredményét a Bálint Ház 2016. szeptember 11-én hirdeti ki a Bálint Ház Évadnyitó Utcabálján, a nyertest e-mail-ben értesíti és honlapján, FB oldalán publikálja;
6. A Bálint Ház a nyertes pályázat anyagának felhasználására teljes és kizárólagos jogot szerez az alkotóval megosztva, illetve a nyertes pályázat anyagát és a szerző nevét nyilvánosságra hozhatja;
7. Érvényes (még nem díjazott, nem publikált) pályázatnak a fotopalyazat@balinthaz.hu e-mail címre a határidőig elküldött (jpg, pdf vagy png formátumban) pályaművek tekinthetők;
8. A pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázat anyaga saját műve, mellyel semmilyen szerzői és egyéb jogot nem sért, illetve kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért felel. A feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen, amennyiben pedig a pályázat eredményhirdetése után derül fény a jogsértésre, a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni;

2016, aug, 23