Felavatták Moshe Jahoda emléktábláját a Bálint Házban

Csütörtök este avatták fel Moshe Jahoda emléktábláját a Bálint Házban. A Joint rendszerváltás utáni első magyarországi igazgatója nevéhez négy és féléves itthoni tevékenysége alatt a holokauszt-túlélőknek, valamint a fiataloknak számtalan projektet hozott létre és működtetett. Jahoda nevéhez fűződik többek között a Szarvasi ifjúsági Tábor létrehozása, a Magyar Zsidó Szociális Alapítvány életre hívása, a Bálint Közösségi Ház, valamint az otthonápolás gyakorlatának bevezetése.
A csütörtöki táblaavatás előtt elsőként Taly Shaul a JDC-MAZS Alapítvány igazgatója beszélt Moshe Jahodáról, majd családjából Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója, és Roy Jahoda, Moshe Jahoda unokája is megemlékezett a Bálint Ház alapítójáról.
Végül Jahoda fia leplezte le az édesapja emlékét őrző táblát a Bálint Ház aulájában.
Fekete László főkántor emlékező zsoltárait követően volt munkatársak, kuratóriumi tagok emlékeztek meg Moshe Jahodáról. Neumark Zoltán zongora kíséretében Klein Judit előadásával, és egy kisfilmmel zárult a megemlékezés a 2016-ban elhunyt Moshe Jahodáról abban a közösségi épületben, amely nélküle soha nem jöhetett volna létre.
Képek a megemlékezésről, valamint a táblaavatásról>>>

2017, márc, 30