Felavatták Kézdy György emléktábláját a Klauzál téren

kezdytablaEmléktáblát avattak Kézdy György Jászai Mari-díjas színművész tiszteletére vasárnap délután a Klauzál téren, ott, ahol a nyolcvan esztendeje született színművész élt.
A Klauzál tér 2. számú ház falán elhelyezett emléktáblánál Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke mondott köszöntőt, az emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere avatta fel. A pályatársak nevében Balázsovits Lajos színművész emlékezett a 2013-ban elhunyt Kézdy Györgyre.
Az emléktábla avatáson Kézdy számos pályatársa is tiszteletét tette, a ház előtti utcaszakaszt teljesen megtöltötték az emlékezők.


Kézdy György 1936. február 14-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1962-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1967-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1977 és 1978 között a kecskeméti Katona József Színház, 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház, 1987-től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, 1993-tól a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott.
Az 1990-es években a Szomszédok című teleregény állandó szereplőjeként ő alakította Virágh doktort. Kézdy György utoljára az Orlai Produkciós Iroda Esőember című darabjában lépett színpadra a pszichiáter szerepében, az előadás premierje 2010 júniusában volt.
A színész 1981-ben Jászai Mari-díjat, 1988-ban érdemes művészi címet kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést és az Ivánka Csaba-díjat.
Tekintsék meg az ünnepségen készült képeket>>>

2016, febr, 14