Évet zárt a huszonötödik születésnapját ünneplő Benjamin Óvoda

Pénteken nagy ünnepség keretein belül zárta le az évet a Benjamin Óvoda, összekötve az intézmény huszonötödik születésnapjával.
A számos programot felvonultató napon elbúcsúztatták a ballagó legidősebb csöppségeket, akik a következő évet már az iskolapadban kezdik meg, a kisebbek pedig, akik jövőre is maradnak a BZSH óvodájának növendékei, külön műsorszámokkal, előadásokkal búcsúztak a játszótársaktól. A gyerekeket Ráday Éva, az intézmény igazgatója, valamint Csillag Ferenc, a MAZSHISZ Oktatási Osztályának vezetője külön köszöntötte.
A színpadon zajló események mellett más szórakozási lehetőségek is a gyerek rendelkezésére álltak. Volt pónilovaglás, ugrálóvár is, és természetesen a játszótéren is zajlott az élet.
A nap csúcspontjaként a népszerű Alma Együttes lépett fel, és valamennyi nagy slágerét előadta, táncra és közös éneklésre sarkalva kisebbeket-nagyobbakat.
A nap a szombati gyertyák meggyújtásával zárult dr.Verő Tamás főrabbi vezényletével.
Képek a jubileumi évzáróról>>>

2017, jún, 09