Évbúcsúztató ünnepséget tartott a Dohány körzet

???????????????????????????????Minden zsinagógai esztendő utolsó hónapjában, Elul hónapban “Évbúcsúztató party-t” tart a Dohány utcai templomkörzet.
Az évbúcsúztató mulatságot, a hónap valamelyik vasárnapján tartja a közösség, ezúttal az első vasárnapra esett a jeles esemény.
A Dohány zsinagóga kertjében megrendezett évbúcsúztatón részt vettek a körzet előljárói, hívei, valamint jelen volt a MAZSIHISZ elnöke Heisler András, a MAZSIHISZ-BZSH ügyvezető igazgatója Kunos Péter, valamint a BZSH elnöke Ács Tamás is.
Több, egyéb budapesti körzet előljárója is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, Petró Gábor a Dózsa György úti körzetet, Müncz László a Hegedűs Gyula utcai körzetet, míg Tótha Joel Péter rabbi a Páva utcai kilét képviselte.
Az Évbúcsúztatón a Terasz Party Duó szórakoztatta a megjelenteket. A zenekarral még a szarvasi nyaralás alkalmával találkoztak a körzet vezetői, ahol annyira elnyerte tetszésüket a duó produkciója, hogy meginvitálták őket a zsinagógához egy koncertre.
Az előadás éppúgy nagy sikert aratott, mint az egész délután.
Már csak 29 nap van az 5776. évig!
Képek a Dohány körzet Évbúcsúztató partijáról>>>

2015, aug, 16