Elhunyt Izrael Állam ötödik államelnöke

navon194 éves korában elhunyt Jichák Návon (יצחק נבון), Izrael Állam ötödik államelnöke. Navon 1921-ben született Jeruzsálemben, Irodalmat, iszlám filozófiát tanult. Tanárként dolgozott, majd a 40-es években csatlakozott a Haganához, ahol magas rangú tiszt volt.
Navon volt a titkára Izrael első külügyminiszterének, Moshe Sharetnek, később több mint egy évtizedig Ben Gurion miniszterelnök titkára. Tagja volt a VI., IX., XI. és a XII. Kneszetnek is. Izrael ötödik államelnökének tisztét töltötte be, és az első szefárd származású politikus volt ezen a poszton.
1978-ban választották meg elnöknek úgy, hogy pártja tulajdonképpen ellenzékben volt.
Később miniszterelnök helyettesi, oktatási és kulturális miniszteri pozíciót is betöltött, az 1990-es években vonult vissza a politikai életből. Számos könyvet és egy színdarabot is írt, ami nagy sikert aratott.
Emléke legyen áldott!
ברוך דיין האמת
Régi képek az egykori elnökről:
navon_regen

navon6navon5navon4navon3

2015, nov, 08