Elhunyt a világ legöregebb férfija Haifán

Egy hónappal 114. születésnapja előtt meghalt Jiszráel Krisztál (ישראל קרשטל), a világ legöregebb férfija Izraelben.
A Haifán élő lengyel holokauszttúlélő csütörtökön rosszul érezte magát, kórházba vitték, ahol péntek délben elhunyt – közölte lánya, Sula Kuperstoch.
“Nagyon optimista volt annak ellenére, amin átment, hiszen elvesztette az egész családját a vészkorszakban, de mindenben a szépet és a jót látta. Volt arányérzéke, és tudta mi a fontos, és mi nem. Ezt tanultam tőle” – emlékezett lánya.
Krisztál személyében Izrael történetében először lett 2016-ban az ország polgára a Guinness Rekordok könyve által is elismerten a világ legöregebb férfija. Az erről szóló dokumentumot 112 éves, öt hónapos és 25 napos korban vehette át a haifai férfi.
A világéletében cukorkakészítéssel foglalkozó Iszráel Krisztál 1903. szeptember 15-én a lengyel Zarnow nevű faluban született. Már háromévesen elkezdett a helyi zsidó vallási iskolába járni, majd a közeli Lódzba költöztek. Ott családot alapított és egy cukorkagyártó üzemet hozott létre. 1940-ben a gettóba kellett költöznie feleségével és két gyermekével, ahonnan 1944-ben Auschwitzba deportálták. Két hónap után más lágerekbe került, amikor felszabadult, 37 kilós volt. Felesége és gyermekei nem élték túl a világégést.
A háború után Lódzban újraindította cukorkaüzemét és ismét megnősült. 1950-ben új családjával Izraelbe költözött és Haifán telepedett le, ahol újfent cukorkák gyártásával kezdett foglalkozni. Egy fia és egy lánya született, ma már unokák és dédunokák vették körül.

2017, aug, 13