Elbúcsúztatta a 2018-as polgári évet a Dohány körzet

Évet zárt a Dohány körzet. Szombaton este, a Sábát kimenetelét követően vettek búcsút a 2018-as polgári esztendőtől a hívek a Goldmark teremben, ahol szépen megterített asztalok mellett, finom vacsorát elfogyasztva ünnepelhettek.
A 2018-as év utolsó hávdóléját követően a Goldmark teremben Nádel Tamás elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Balázs Fecó és Nádas György szórakoztatták a megjelenteket. Az egykori Korál számos díjjal kitüntetett kiváló énekese több közismert dalt elénekelt, csodás pillanatokat szerezve a közönségnek, míg az Erzsébet-díjas, Karinthy-gyűrűs színész, humorista aktuális előadásával a nézők rekeszizmaira fejtett ki jótékony hatást.
Az este koccintással zárult, a következő Szombatot már a 2019-es évben ünnepeljük.
Képek a Dohány körzet évzárójáról>>>

2018, dec, 30