Éjszaka megtelt élettel a Dohány zsinagóga és környéke

muzej16Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a Múzeumok Éjszakája.
A Sábesz kimenetelét követően a Dohány zsinagógába, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, és a Magyar Zsidó Múzeumba látogathattak el az érdeklődők. Utóbbi helyszínen lehetőség nyílt beszélgetni rabbinikus témában is.
A kérdésekre Verő Tamás, a Frankel zsinagóga rabbija válaszolt, de egy beszélgetés keretében Darvas István, a Bét Jehuda rabbija is beszélt halachikus témákról.
A Rumbach zsinagógában Csákányi Eszter szórakoztatta a közönséget, volt barcheszfesztivál, és kiállítás is.
A fenti programokon kívül sétán vehettek részt a Múzeum Éjszakájára kilátogatók a régi zsidó negyedben, valamint a Dohány zsinagóga előtti színpadon a a Jazzrael zenekar, Malek Andrea, és Bíró Nóra szórakoztatta a közönséget.
Idén is több ezer ember döntött úgy, hogy él a lehetőséggel, és megismerkedik a budapesti zsidóság múltjával, jelenével, és az éjszakát a hetedik kerület történelmi részén tölti.
A Holokauszt Emlékközpont, és egyben a Páva utcai zsinagóga is csatlakozott a Múzeumok éjszakájához. A Páva utcában már este hat órakor elkezdődtek a programok, klezmerzenével, hóra táncházzal, majd este tárlatvezetés, filmvetítés, vallási vetélkedő, és zenés koncert szerepelt a programban.
Képek az estéről>>>

2016, jún, 26