Egy kő, egy név, egy emlékezet

egyko56 helyszínen – 77 kő lehelyezése Budapesten, Nagykanizsán és Szegeden, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és civilek szervezésében.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tisztelettel meghív mindenkit a Budapest Jazz Clubban (Budapest XIII. ker., Hollán Ernő u. 7.), 2015. július 21. kedd, 18:00 órakor tartandó sajtórendezvényére, ahol tájékoztatás adnak a „Stolpersteine – Botlatókövek 2015” c. eseménysorozatról.
Az eseményen jelen lesz: Gunter Demnig; Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt ügyekért felelős helyettes államtitkára; Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke; Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke. Közreműködnek: Magyar Bori – ének; Kardos Dániel – gitár.
A Stolpersteine a német nyelvben botlatókövet jelent, de a kifejezés nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni.
Gunter Demnig német képzőművész 2015. július 19-én Budapestre érkezik, ahol civilek és a a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében a következő napokban (július 20-21-én) 32 helyszínen összesen 44 botlatókövet helyez el. Július 22-én Szegeden, 23-án pedig Nagykanizsán tesz le botlatóköveket,a két vidéki városban 24 helyszínen összesen 33 darabot, a holokauszt zsidó és roma áldozatainak emlékére. Köszönjük a támogatást Magyarország Miniszterelnökségének és a közreműködő önkormányzatoknak és polgármestereinek.
1943 és 1945 között emberek milliói tűntek el Európa városaiból, falvaiból – legtöbbször anélkül, hogy bármi nyom maradt volna utánuk. A botlatókövek ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá.
Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik – vallja a művész, aki a köveket maga helyezi el, sőt, azokat furgonjával maga szállítja a helyszínre. A kölni művész kis betonkockára applikált réztáblába vési az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuknak helyszínét és időpontját. Az így készült botlatókövet az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének bejárata előtt a járdába illeszti. Arról szó sem lehet, hogy a kőletétel rítusát átengedné másnak, hiszen ez része művészi tettének.
Mára Európa-szerte több ezer ház bejárata előtt „botolhatnak” bele a városok és falvak lakói a környékükről elhurcolt szomszédok személyes történetébe. Elhaladva a botlatókövek mellett egy pillanatra érzékelhetővé válik az addig történelmi múltba utalt rettenet, és az ismeretlen nevek mögött tragikus sorsok rajzolódnak ki. A szöveg egyértelmű, a kő elmozdíthatatlan.
2005 októberében Gunter Demnig a Stolpersteine projektért megkapta a német állam legmagasabb kitüntetését, a Német Szövetségi Köztársaság érdemrendet (Verdienstorden der Bundesrepublik Deutschland). 2006 augusztusában a művészt Köln díszpolgárává avatták. Magyarországon, 2007 tavaszán indult útjára a Stolpersteine akció.
A „Stolpersteine – Botlatókövek 2015” akció létrejöttében közreműködtek és dolgoztak: Zachor Alapítvány, Nagykanizsai Zsidó Hitközség, Rozgonyi úti Általános Iskola (Nagykanizsa), Takáts Annamária, Böröcz László, Schmal Alexandra, Langfeld Áron, Deák Andrea, Pjeczka Edina és civilek.
Kérjük, hogy a részvételi szándékát július 20. (hétfő) 18:00 óráig a mazsike@gmail.com e-mail címen jelezze.
A kövek lerakásának helyszíneire is várják az emlékezőket!
Íme a budapesti helyszínek>>>

2015, júl, 16