Dr.Frölich Róbert országos főrabbi: Vannak, akik megrettentek

“Nem lehet kijelenteni azt általánosságban, hogy a magyarországi zsidók félelemben élnek, de vannak, akik félnek” – ezt már Frölich Róbert, az országos főrabbi mondta a Hír TV Egyenesen című műsorában.
“A magyarországi zsidóság abszolút nem homogén, mint ahogy egyetlen komoly társadalmi csoport sem lehet igazán homogén. Az idén 150 éve, hogy a magyar parlament elfogadta a zsidók egyenjogúságáról szóló, röviden az emancipációs törvényt. Ez a törvény ágyazott meg a két nagy zsidó felekezetnek, az ortodoxiának és a neológiának” – mondta Frölich Róbert, hozzátéve: a neológia alkalmazkodott az újdonságokhoz és kilépett a nem zsidó világba, míg az ortodoxia megmaradt a saját keretein belül.
Íme a teljes beszélgetés:

2017, júl, 21