A BZSH segítségével állítják helyre a Dózsa György úti kis zsinagógát

dozsafestesA BZSH Dózsa György úti körzetének kis zsinagógája már hosszú ideje megérett a helyreállításra.
Legutóbb, amikor ott jártunk már látszódtak az épületen az idő múlásának nyomai, így örömteli hír, hogy a helyreállításra munkálatok már javában zajlanak.
A tervek szerint a jövő héten lesz a felújított épület műszaki átadása, így két hét múlva, Támmuz (תמוז‎) hónap elején már ismét megszokott imaházukban imádkozhatnak majd a körzet hívei.
festesdozsaA Dózsa György úti kis zsinagóga helyreállítása a Budapesti Zsidó Hitközség támogatásával valósul meg. A körzet elnöke Petró Gábor elmondta, hogy a körzet tagjai hálásak dr.Kunos Péter BZSH ügyvezető igazgató gyors és önzetlen segítsége miatt.
!מזל טוב

2015, jún, 07