Békés Szombatot kívánunk!

Békés Szombatot kívánunk!

Ismét eltelt egy hét, fókuszálhatunk a délután beköszöntő Sábeszre, valamint már készülődhetünk TuBisvátra is. Ma már fél öt előtt egy perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására. Aktuális hetiszakaszunk a Bösálách (בְּשַׁלַּח), melyben a fáraó...
TuBisvát felnőtteknek, gyerekeknek a Csákyban

TuBisvát felnőtteknek, gyerekeknek a Csákyban

A BZSH Hegedűs Gyula utcai zsinagógájában minden korosztály megünnepelheti majd a közelgő TuBisvátot. A fák újéve február 5-én, vasárnap köszönt be, az ünnepség pedig a délutáni ima után 17 órakor kezdődik a Csákyban. A körzet vezetői 16.30-tól a gyerekek számára Tu...
Tu BiSváti szokások Izraelben és a diaszpórában

Tu BiSváti szokások Izraelben és a diaszpórában

Az előttünk álló ünnep Tu BiSvát (טו בשבט) a vallásos zsidók mellett a világi környezetvédők körében is kedvelt, sőt Izraelben a hazafias érzelmek felkeltésére is alkalmas. A Tu BiSvát másik neve: ros hásáná láilánot (ראש השנה לאילנות), “a fák újéve”. De...