Egyéb

dec
29

A világ legmagasabb Lego-tornyát építették fel Izraelben

A világ legmagasabb, 36 méteres Lego-tornyát építették fel Tel-Avivban. A több mint félmillió építőelemből álló toronnyal tisztelegnek egy 2014-ben rákbetegségben meghalt nyolcéves kisfiú, Omer Szajag előtt, aki betegsége alatt Lego-kockákkal játszott.

A Rabin téren álló építményt, amellyel a város szeretne bekerülni a Guinness-világrekordok közé, szerdán mutatták be a nyilvánosságnak.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
29

Több mint kétezren imádkoztak esőért Jeruzsálemben

Kétezernél is többen imádkoztak csütörtökön esőért Jeruzsálemben a Siratófalnál a száraznak ígérkező télre tekintettel.
Uri Ariel, Izraek mezőgazdasági minisztere, az esemény szervezője az izraeli rádiónak azt mondta, “egy ima nem árthat”.
A résztvevők között két főrabbi is volt: David Lau, az askenázi, és Jichák Joszef, a szefárd zsidóság nevében.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
27

Izraeli kutatók rájöttek a hosszabb élet titkára

Azok az idősebb emberek, akik gyakrabban mozdulnak ki otthonról, tovább élhetnek másoknál, függetlenül mozgásképességüktől és egészségügyi állapotuktól – jutottak a következtetésre izraeli kutatók.
A kutatásban majdnem négyezer idős ember szokásait vizsgálták, és arra jutottak, az alulképzett férfiak járnak el a legkevesebbet otthonról, és az ő egészségi állapotuk is legrosszabb.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
26

Kommentár aktuális hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunk Jákov és József haláláról szól. Jákov már tizenhét éve élt Egyiptomban, amikor halálát közeledni érezte. Akkori szokás szerint meg akarta áldani övéit halála előtt.
Először az Egyiptomban született két unokáját, Efrájimot és Menásét vezették eléje. Efrájimnak nagyobb jövőt jósolt, mint testvérének. Valóban, Efrájim sorából került ki Józsua, a honfoglaló. És ez a törzs képviselte az elszakadt tíz törzset, és róla nevezték el az északi államot, amikor az Salamon halála után elszakadt Júdeától.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
23

Másfélezer éves kolostor romjait tárták fel Bét Semesben

Mozaikpadlókkal és importált márvánnyal díszített, 1500 éves kolostor maradványait tárták fel a régészek Izraelben, a Jeruzsálemtől nyugatra lévő Bét Semes városban zajló nagyszabású ásatási munkálatok során.
A régészeket igencsak meglepte a maradványok különösen jó állapota és a lelet a gazdagsága.
Benjamin Sztorcsan, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) irányításával zajló munkálatok vezetője szerint, az annak idején valószínűleg szerzetesi épületegyüttesként szolgált komplexumban talált tárgyak alapján a terület fontos, feltehetőleg központi szerepet játszott a júdeai hegyek és a parti síkság közötti régióba érkező hajdani zarándokok életében.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
22

A Facebookon toboroz új alkalmazottakat az izraeli titkosszolgálat

A Facebookon toborozza leendő alkalmazottait a Moszad. Az izraeli titkosszolgálat közleménye szerint a Facebookon közzétett hirdetés hatékonyabb munkaerő-toborzást és szélesebb hozzáférést tesz lehetővé a lakossághoz. A Moszad honlapján már korábban is meghirdettek állásokat számos nyelven, de a Facebook bevetésével reményeik szerint szélesebb közönséghez juthatnak el.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
20

Pályázati felhívás a Bálint Ház festési munkálataira

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ezúton ír ki pályázatot a Bálint Ház energetikai felújítását követő festésztési munkálataira.

Cím: 1064 Budapest, Révay u. 16.

Árajánlat:
2018. január 10-ig zárt borítékban a BZSH Jogi Képviseleti Irodáján.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
15

Békés Szombatot és továbbra is Boldog Hanukát kívánunk!

Ma már nagyon korán, fél négy után öt perccel beköszönt a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába. Hanuka negyedik napját ünnepeljük, így ma annyi gyertyát gyújtunk, amennyit ebben az évben még egyszer sem, szám szerint ötöt a hanukián, valamint a szombati gyertyák lángjai is fellobbannak.

Aktuális hetiszakaszunk a Mikéc, melyben Józsefet a börtönből a királyi palotába viszik, hogy megfejtse a Fáraó álmát.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
13

A Google is ünnepel!

Ezekben a napokban nem a zsinagógákban és a zsidó otthonokban vannak jelen Hanuka ünnepének motívumai, de a virtuális térben is.
A legnagyobb internetes keresőoldal is Hanuka előtt tiszteleg.
A Google teljesen átszabta fejlécét, így a “hanukkah” szó beírásakor csodás dolgok történnek, hiszen egy ünnepi asztallá a változik át a kép, és minden nap az adott számú gyertya ég a hanukkián.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
12

Ne csak fánkot egyen az ünnepen, süssön latkeszt is!

A mai zsidóság körében főként a fánk dominál Hanukakor, de egyes országok közösségeiben van egy másik finomság, amelynek jelen kell lennie az ünnep során az asztalon. Ez pedig nem más, mint a latkesz. A latkesz tulajdonképpen nem más, mint egy palacsinta.

Akárcsak a fánkot, ezt is olajban sütik ki, hogy a hanukai csodára emlékezzenek, arra, hogy az egy napra elegendő olaj nyolc napig tartott ki.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
08

Több mint négyezren vettek részt a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon

Vasárnap lezárult a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál hatodik mustrája, amelynek közönségdíjas filmje a “Volt egyszer egy Németország” lett. A zsidó kultúrát bemutató nemzetközi és izraeli filmtermés legjobbjait vonultatta fel az elmúlt évekből a Puskin és a Művész mozikban. Most először Debrecen, Pécs, Kecskemét és Szeged is csatlakozott a fesztiválhoz. Az elmúlt években egyre több […]

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
07

Olvashatóvá tették az auschwitzi Sonderkommando egy tagjának feljegyzéseit

Olvashatóvá tették a náci haláltáborok zsidó foglyaiból álló Sonderkommmando egyik tagjának Auschwitzban elásott kéziratát digitális képalkotó eljárással – adta hírül a BBC News.

Marcel Nadjari, Auschwitz egyik zsidó származású görög foglya feljegyzéseiben beszámolt arról, hogyan hajtottak több ezer zsidót gázkamrába naponta a láger őrei.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
06

Az európai örökség részévé válik a Dohány utcai zsinagóga

Európa legnagyobb zsinagógája az első zsidó helyszín lett, amely az európai örökségi elismerésben részesült! Az Európai Unió által kiadott elismerés a kitüntetett helyszíneknek az európai kulturális önazonosság alakulásában betöltött szerepét díjazza elsősorban. A zsinagóga a magyarországi zsidóság magyarrá válásának legfontosabb, legnagyszabásúbb emlékműve, a magyar zsidóság és a teljes nemzet felívelő korszakának szülötte, egyszerre ihleti a […]

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
06

Elítélte a botrányos, gázkamrában forgatott filmet a stutthofi emlékmúzeum

Határozottan ítélte el közleményében a Stutthof volt náci német haláltábor helyén létesített múzeum igazgatósága azt a filmet, amelyet az ottani gázkamrában 1999-ben forgatott egy lengyel rendező, és amely ellen a héten több zsidószervezet tiltakozott.
A zsidószervezetek magyarázatot kértek arra, hogyan volt lehetséges egy ilyen film forgatása a stutthofi gázkamrában.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
05

Heti kommentár aktuális tórai szakaszunkhoz

Hetiszakaszunkkal megkezdődik Mózes első könyvének legérdekfeszítőbb elbeszélése, József története. József a szeretett feleség, Ráchel fia és így Jákov akaratlanul is kényeztette.
“Jiszráel jobban szerette Józsefet minden fiánál, mert öregsége gyermeke volt és díszes mentét csinált neki.” Az elkényeztetett, 17 éves József árulkodott testvéreire apjánál. A hagyomány szerint a testvérek lenézték Jákov ágyasainak fiait (Bilha és Zilpa szolgálónők) és azokat szolgáknak nevezték. Józsefet kétszeresen is gyűlölték: elkényeztetettségéért és árulkodásáért.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
04

Játékgyűjtés a szegény gyerekek részére

A Somer Hatzair és a Bálint ház közös kezdeményezésében lehetőség nyílik a mély szegénységben élő gyerekek támogatására, amelyhez a szervezők várják a felajánlásokat. Használt játékokat, babákat, kis autókat, és egyeket lehet felajánlani, de már annak is nagyon örülnének, ha csak egy tábla csokival mindenki, aki teheti hozzájárulnának a szegény csemeték boldogságához.

By akos15 | BZSH . Egyéb
DETAIL
dec
02

Vasárnap Mazsihisz közgyűlés a Síp utcában

Néhány nappal a BZSH közgyűlésének éves összejövetelét követően, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is megtartja közgyűlését.

A Mazsihisz gyűlése december 3-án, vasárnap reggel 10 órakor kezdődik a Síp utca 12. dísztermében (Budapest VII. ker., Síp u. 12. II. emelet).

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
02

A Mazsike következő programja: Az Óbudai zsinagógától a Goldberger-gyárig

„Annyian vannak, mint Óbudán a zsidó gyerek” – járja a mondás.
Mit jelentsen ez a régi szólás? Miért éppen Óbudán (héber nevén Ofen Jásán, jiddisül Alt Ovn) épült ki már a 18. század elején zsidó község Pest és Buda helyett? Mi köze volt az óbudai zsidó elemi iskolának II. Józsefhez? Kik voltak a blauhaxlerek? Hogyan fejlődött a Lajos utcai kis kékfestő manufaktúra a világhírű Goldberger gyárrá? Miért épp a Parisette nevű selyem ejtette rabul Karinthyt?

By akos15 | Egyéb
DETAIL
4 / 58 oldal« Első...23456...102030...Utolsó »