BZSH

Sze
13

Következik a megtérés szombatja (שָׁבַת תשובה)

Éppen csak, hogy beköszöntött az új esztendő, máris készülhetünk Jom Kippurra, és a Megtérés szombatjára.

Rajs Hásónó és az Engesztelés napja közötti időszakot a 10 bűnbánó napnak nevezik. Ennek szombatja, amely Jom Kippurt megelőzi a megtérés szombatja. Nevét Hosea próféta háftárájából nyerte.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
13

Tórai kommentár következő hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunk a Ros Hásáná előtti hangulatot tükrözi, a lelki számadás, a zsidó ember megtérési szándékának hangulatát.
“Ti mindannyian ott álltok ma az Örökkévaló színe előtt…” “Vájélech Moseh” – és elment Mózes. . .

Ha Izráel szilárdan áll, ha egységesen jelenik meg Isten színe előtt, miként a szináji kinyilatkoztatásnál, akkor Mózes nyugodtan “mehet el” az élők sorából

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
12

Következő hetiszakaszunk: Vájélech (וַיֵּלֶךְ)

Az 5779-es zsinagógai évben elsőként Vájélech szidráját olvassuk a zsinagógákban. A szakasz elnevezésének jelentése: “és ment”.

Mielőtt elment a 120 éves népvezér, bíró és tanító, a pásztor Mózes, kijelölte utódját, Józsuét, leírta a Tant és átadta a levitáknak. Elrendelte felolvasását. Bár akkor csak hétévente olvasták fel az Írást.
Később bölcseink belátták, hogy ez kevés ahhoz, hogy minden utunkat kísérje a Tóra.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
11

Már itt is az új év első böjtje: Gedáljá böjtje

Új évbe léptünk, az elmúlt napokban megünnepeltük Rajs Hásónót, ám az őszi ünnepek sora máris folytatódik. Tisri hónap harmadik napján (ebben az évben szeptember 12-én, szerdán) tartjuk Gedáljá böjtjét. Ekkor Gedáljá ben Achikam meggyilkolásának emlékére böjtölünk.
“És volt a hetedik hónapban, eljött Jismaél, Netanja, Elisámá fiának fia,…és tíz ember ő vele, Gedaljáhúhoz, Achikám fiához Micpában.”

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
09

Újévi vigadalom, boldog pillanatok, majd ismét gyászba borul a lelkünk

Ma este beköszönt az 5779-as zsinagógai új esztendő, vidámság és öröm tölti majd be lelkünket.

A zsidó Újév lényege a megtérés, a Tsuvá. Ilyenkor aki egész évben nem jár zsinagógába, még az is elmegy, hogy meghallgassa a sófár hangját, és számba vegye az elmúlt év eseményeit.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
09

A BZSH elnökének köszöntője az 5779-es év bejövetele kapcsán

Ma este beköszönt Ros Hasana ünnepe, egyben az 5779-es esztendő.
Az alábbiakban Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnökének köszöntőjét olvashatják:
“Hajlamosak vagyunk egy-egy év elteltével összegzést készíteni, fogadalmakat tenni, hogy másként lesz, jobb lesz, legfőképpen -reményeink szerint boldogabb lesz.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
08

Egy zsidó ünnep a gránátalma varázslatában

Vasárnap este beköszönt Ros Hasana, és egyben az 5779-es zsinagógai esztendő. Az ünnep emblematikus gyümölcse a gránátalma, héber elnevezése: rimon (רימון). A gyümölcsöt a zsió kultúrában hagyományosan a Ros Hásáná második estéjén fogyasztjuk. Pontosabban a gránátalma az új gyümölcsöt jelenti és az új év gazdagságát szimbolizálja.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
07

Ebben a zsinagógai évben utoljára kívánunk Békés Szombatot!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Rövidülnek a nappalok, így ma este már hét óra előtt hat perccel beköszönt az ünnep. Ne feledjük! Ez lesz az utolsó Szombat az 5778-as zsinagógai esztendőben, vasárnap este már beköszönt Ros Hasana és vele együtt az 5779-es év!

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
07

Meghosszabbítottuk pályázati felhívásunkat a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) pályázatot írt ki a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására!

Ajánlat kérő árajánlat tétel céljából bejárást biztosítunk 2018.szeptember 6-án 8 és 13 óra között a 1108. Kozma u. 6. alatt.

By akos15 | BZSH
DETAIL
Sze
07

Különleges ízek, szokások Ros Hasanakor az asztalon

Közeledik az új zsinagógai esztendő, az 5779-es év, ezzel együtt pedig Ros Hasana ünnepe is, amikor is különleges ételeket szokás fogyasztani.
A barchesz ilyenkor nem hosszúkás alakú, hanem kerek. Ezen az ünnepen áldásmondáskor nem sót, hanem mézet használunk a “majci” fogyasztásakor, jelezvén az ünnep édes mivoltát.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
06

Szakadás: az értékek kiemelése – dr.Frölich Róbert főrabbi írása a zsido.com cikke kapcsán

Köves Slómó “Szakadástól az értékek házasságáig- A magyar politika és zsidó stratégia 150 éve” címmel jelentetett meg egy dolgozatot a zsido.com felületén.

Köves Slómó dolgozata történelmi, logikai és ténybeli tévedéseket tartalmaz, hiányos, és kissé elfogult.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
06

Dobjuk el bűneinket, kezdjük tisztán az új esztendőt!

A Ros Hásánát megelőző teljes hónap már a Tsuva, azaz a megtérés jegyében telik el. E felkészítő hónap minden egyes reggelén a zsinagógákban megfújják a sófárt, hogy felébresszék a hívek szívében a megtérés vágyát és felhívják a figyelmet a közelgő „Félelmetes Napokra”.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
06

A sófár hangjának napjai

Már csak három nap és Elul hónap 29-én beköszönt az 5779. zsinagógai esztendő.
A Ros Hásáná, és az azt megelőző napok egyik legfontosabb szimbóluma a sófár, mely a legrégibb hangszereink egyike. Hagyományaink szerint az újévet megelőző Elul hónapban, minden reggel (szombat kivételével) sófárt fújunk, így is készülünk az félelmetes napokra, Ros Hásánára és a Jom Kipurra.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
05

Ünneplés, megtérés, zsinagóga látogatás – közeledik Ros Hasana

Közeledik az új év, vasárnap este beköszönt az 5779-as zsinagógai esztendő.
Rajs Hasónó (szöfárd kiejtéssel: Ros Hasana), azaz a zsidó Újév lényege a megtérés, a Tsuvá. Még aki egész évben nem jár templomba, az is elmegy ezen az ünnepen, hogy meghallgassa a Sófárfúvást, számba vegye az elmúlt év eseményeit, hisz ez a számadás már a megtérés kezdete.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
04

Mától márványtábla őrzi Bandi László emlékét a Síp utcában

Kedden délután ünnepélyes keretek között került leleplezésre a BZSH Síp utcai székházának harmadik emeletén az a márványtábla, amely a júniusban elhunyt egykori BZSH elöljáró, és elnökjelölt Bandi László emlékére készült.

By akos15 | BZSH
DETAIL
Sze
04

Tórai kommentár Nicávim hetiszakaszunkhoz

A Ros Hásánához kapcsolódó Nicávim heti szidra felel meg a legjobban a zsidó új esztendő hangulatának előkészítésére. Mózes már halálára készül, és minden erejével azért küzd, hogy a nép kövesse tanításait halála után is.
“Ma mindannyian a Örökkévaló színe előtt álltok, vezetőitek, bíráitok, véneitek, egész Izrael, gyermekeitek, asszonyaitok és az idegen, aki köztetek lakozik.”

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
04

Pályázati felhívás a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ezúton pályázatot ír ki a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására!
Ajánlat kérő árajánlat tétel céljából bejárást biztosítunk 2018.szeptember 6-án 8 és 13 óra között a 1108. Kozma u. 6. alatt.

By akos15 | BZSH
DETAIL
Sze
03

Az esti tagozatosok évnyitójára is sor került a BZSH Külker Szakgimnáziumban

Akárcsak a nappali tagozatosoknál, hétfőn délután az esti tagozatosok számára is megnyílt a tanév a BZSH Külkereskedelmi Szakgimnáziumban.

A reggeli első évnyitót követően, délután is teljesen megtelt a Goldmark terem, csak ezúttal új arcokkal találkozhattunk a hallgatók között, akik a jövőben az esti tagozatra járnak majd.

By akos15 | BZSH
DETAIL
3 / 77 oldal12345...102030...Utolsó »