A holokauszt-túlélők özvegyei is kaphatnak ezentúl járadékot Németországtól

A Claims Conference és a német kormány megállapodásának értelemében az elhunyt holokauszt-túlélők özvegyei kilenc hónapon keresztül megkaphatják házastársuk járadékát. A túlélőknek folyósított járadék mértéke is emelkedni fog.
A holokauszt-túlélők megsegítésével foglalkozó Claims Conference és a német kormány éves megbeszélésén született megállapodás szerint ezentúl a túlélők halálát követő kilenc hónapon keresztül a házastársak kapják meg a Németországtól folyósított járadékot. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a túlélő halálozása után megszűnt a járadék folyósítása, ezzel a túlnyomórészt idős özvegyek hirtelen bevétel nélkül maradtak.
A New York-i székhelyű szervezet közleménye szerint a változás összesen 30 ezer embert érint, közülük nagyjából 14 ezren visszamenőlegesen kaphatják meg a járadékot. Greg Schneider a Claims Conference részéről az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a kilenc hónap abban lehet az özvegyek segítségére, hogy házastársuk elvesztését követően legyen idejük megbirkózni az újonnan előállt helyzettel.
A német kormány most először olyanok számára is fizetni fog, akik nem-zsidóként mentettek zsidókat a holokauszt idején. A még ma is élő világ igazai száma 277 körüli lehet, és mivel idős emberekről van szó, nem kizárt, hogy rászorulnak az anyagi segítségre, mondta Schneider.
A holokauszt-túlélők járadéka is emelkedni fog a korábbiakhoz képest összesen 44 millió euróval (14,2 milliárd forinttal), így 2020-ig a kifizetett összeg eléri majd az évi 534 millió eurót (172,5 milliárd forintot). A havi kiutalt összeg három sávban fog emelkedni 2021-ig 580 euróra (187 ezer forintra). Az első emelést 2019 januárra visszamenőlegesen kapják meg a túlélők, ekkor 446 euróra (144 ezer forintra) módosul a kézhez kapott összeg, majd 2020 januárjától 513 eurót (166 ezer forintot) és 2021 januárjától 580 eurót (187 ezer forintot) utal a német kormány.
A Claims Conference szerint a változás több mint 60 ezer embert érint majd 83 országban. Németország 1952 óta több mint 71 milliárd eurónyi (23 ezer milliárd forintnyi) összeget fizetett ki nyugdíjakra és szociális jóléti kiadásokra azoknak a zsidóknak a számára, akik szenvedni kényszerültek a náci rezsim bűnei miatt.
(DW, Haaretz)

2019, júl, 18