Elfogadta a 2019-es költségvetést a BZSH közgyűlése

Csütörtökön tartotta éves közgyűlését a Budapesti Zsidó Hitközség a Síp utcában.
A közgyűlésnek két fő napirendi pontja volt, a BZSH 2019-es költségvetése, valamint a Gyömrő belterület 690/2 hrsz. és a Gyömrő belterület 732. hrsz. alatti ingatlanos elidegenítése.
A nyitóimát és dr.Schőner Alfréd főrabbi beszédét követően dr.Kunos Péter ügyvezető igazgató beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők. Az igazgató ismertette az előirányzott célokat, feladatokat, és az ez alapján összeállított költségvetést.
Ezt követően Budai Lászlóné, a Dél-Pesti körzet tagja, mint a Számvizsgáló Bizottság elnöke adott tájékoztatást a 2019-es év költségvetéséről és azt javasolta a közgyűlésnek, hogy fogadja el azt. Végül a közgyűlése 40 igen, 1 nem, 7 tartózkodás mellett elfogadta a Budapesti Zsidó Hitközség 2019-es költségvetését.
A második napirendi pont esetében a BZSH közgyűlése három tartózkodás mellett elfogadta az előterjesztést, hogy a BZSH közgyűlése hozzájárult a gyömrői ingatlan értékesítéséhez minimum 100.000.000 Ft vételár ellenében. A teljes bevétel a BZSH tulajdonában álló ingatlanok felújítására vagy ingatlan szerzésére fordítandó.
A közgyűlés hátralévő részében egyéni felszólalások következtek, többek között Szántó György, a Kóser Laky Konyha 2018.december 31-től leköszönő vezetője is a mikrofonhoz állt, aki felszólalásában adott választ annak miértjére, hogy miért döntött úgy több évtized, a hitközség kötelékében végzett munkája után nyugdíjba vonul.
Az idei év utolsó BZSH közgyűlése Radnóti Zoltán főrabbi záróimájával végződött.

2018, dec, 13