Hétvégén beköszönt a vigasztalás szombatja

Hétvégén beköszönt a vigasztalás szombatja

A Tisá BöÁv utáni szombatot a Háftárá első szava (náchámu) után vigasztalás szombatjának nevezzük (שבת נחמו). Ettől kezdve Ros Hásánáig hét héten keresztül olvassuk Jesájáhu próféta vigasztaló szavait.
“Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet.” A hagyomány szerint az ismétlődő szó arra utal, hogy a babiloni száműzetés után újabb – és hosszabb – száműzetés vár majd Izrael népére. Így méltán illeti meg a közel kétezer éves gálutban megmaradt zsidó népet a vigasztaló prófétai szó.

Talán nem véletlen, hogy éppen ezen a szombaton olvassuk – immár másodszor – a Tízparancsolatot. Az államát és hazáját vesztett Izrael (i.sz. 70) fennmaradását a Tannak és törvényeinek köszönhette. Ennek a Tannak a középpontjában áll a Tízparancsolat. A hagyomány szerint benne foglaltatik a zsidó népre kötelező mind a 613 micve (parancsolat).
Mózes utolsó beszéde halála előtt hangsúlyozta, hogy az isteni törvény nem az égben vagy a “tengeren túl” van, hanem “nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben, cselekedetedben”. Ha figyelmesen megvizsgáljuk a tíz igét, világosan láthatjuk azok felosztását a fent idézett mondat alapján. Az első és az utolsó parancsolat a szív, gondolat vagy érzés követelménye. Az egy Istenben való feltétlen hitet hirdeti az első. A “Ne kívánd a másét!”, az utolsó ige, ugyancsak az ember belső világához fordul.

A harmadik és a kilencedik parancsolat a beszéddel kapcsolatos. “Ne ejtsd ki hiába Isten nevét!” és “Ne tégy hamis tanúvallomást felebarátod ellen!” A többi parancsolat cselekvést tilt meg vagy ír elő.

A cselekvést előíró parancsolatok közül talán a legfontosabb az ötödik. “Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön és részesülj minden jóban!” (…כבוד אב ואם) Ebben az igében nemcsak az egyén szülőtiszteletéről van szó. Benne foglaltatik a nép viszonya őseihez. Az ősök tisztelete a hagyományhoz való pozitív kapcsolatot jelenti. Ez a feltétele annak, hogy a nép hosszú életű legyen. A zsidó nép fennmaradása a hagyományhoz való hűség függvénye. A vigasztalás prófétája is így szól hozzánk: “Tekintsetek Ábrahám atyátokra és Szárá anyátokra. . . mert megvigasztalja Isten Ciont. . . pusztáját Édenné, sivatagját Isten kertjévé varázsolja.”

Vöeszchánon (וָאֶתְחַנַּן) hetiszakaszunkban Mózes inti a népet, hogy élete folytonossága a Törvényhez való hűség függvénye. “Nemcsak őseinkkel kötötte Isten ezt a szövetséget (Szináj-hegyén), hanem mindannyiunkkal, kik most itt állunk.” A zsidó nép élete a Tízparancsolattal kezdődik és annak szelleme biztosítja további fennmaradását. Évezredes történelmünk minden szenvedése, viszontagsága, üldöztetése nem tudta megtörni Izrael kötődését múltjához, hagyományához, országához.

Mózes megdicsérte a pusztában született nemzedéket, akik mintának vették atyáik viselkedését a szináji kinyilatkoztatáskor. “Bár lenne szívük a jövőben is ilyen, hogy féljenek és tiszteljenek Engem és megtartsák törvényeimet, mindvégig saját javukra és gyermekeik javára örök időkig.”

A hetiszakasz további részében elérkeztünk a zsidó hitvallás legszentebb mondatához: “Halljad, Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk egyetlenegy!” (u.o. 6/4.) A mondat folytatása meghatározza az egyén viszonyát Istenhez. “Szeresd az Örökkévaló Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és mindeneddel.” Ezek a mondatok állnak a mezuzá és a tefilin pergamentekercsein. Ezekkel a szavakkal mentek a halálba kétezer éven át népünk mártírjai. A hetiszakasz tovább folytatja az Isten és Izrael közötti kapcsolat leírását. A kiválasztottság tényét írja le. A kiválasztottság nem több jogot hanem több kötelességet ír elő.

Nem Izrael különleges tulajdonságait jelenti, hanem Isten szeretete és az ősökhöz fűződő viszonya, Ábrahámmal kapcsolatos emléke választotta ki annak utódait hivatás betöltésére. “Nem sokaságtok miatt jelölt ki Isten titeket, mert hiszen ti vagytok a legkisebb a népek között. Hanem Isten szeretete irántatok és az ősapáknak tett esküje tette azt.” Így szólt Mózes halála előtt a kiválasztott néphez.
“Náchámu, náchámu ámi” – Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet. Az utolsó gálutot túlélt zsidó nép visszatér országába és visszatér Istenéhez.