Befejeződött a Síp utcai székház külső homlokzatának felújítása

Hosszas munkálatokat követően befejeződött a Síp utca 12. szám alatti épület külső rekonstrukciója.
Az épületet 1841-ben vásárolta meg a Budapesti Zsidó Hitközség elődje, az akkori Pesti Izraelita Hitközség. A hitközség az 1848-49-es szabadságharcot nagyban támogatta, például kamatmentes kölcsönt adott, hadi célokra gyűjtést rendezett, felszerelte az önkéntes zsidó honvédeket. Emiatt egyébként Schwab Löb főrabbit heteken át fogva is tartották a Neugebäude nagy börtönében.
A kiegyezést követő gazdasági fellendülés következtében a gazdaság, a hitközség anyagi helyzete is javult. Ekkor, a XIX. század végén építették a Síp utca 12. alatt álló épület eklektikus stílusban. A második világháború után 1950-ben foglalta el itt ismét helyét a budapesti és a Magyarországi zsidó közösségek képviseleti testülete, a Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK), ami a teljes zsidó vallási élet felügyeletére volt hivatott. A MIOK utódja lett a ma is az épületben működő Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a MAZSIHISZ, amelynek szintén a Síp utca 12-ben van a központja.

A Síp utca 12. régi homlokzata


A zsidó képviseleti szervezeteken kívül, számos más zsidó közösségi szervezet és intézmény is megtalálható a hitközség épületeiben. Így például a Budapesti Rabbinátus, a temetkezési ügyekkel foglalkozó Chevra Kadisa, az amerikai JDC irodája, a Magyar Zsidó Levéltár, valamint az Új Élet, a MAZSIHISZ lapjának szerkesztősége is.
A közelmúltban már több alkalommal végeztek felújítási munkálatokat az épületben. Először az épület belső udvarát, irodáit újították fel, majd legutóbb, a Síp utca 12-ben működő rendőrségi központ modernizációjára, korszerűsítésére került sor . Ezúttal a teljes Síp utcai homlokzatot festették le, illetve kijavították az évtizedek alatt a téglákban keletkező hibákat.
A felújítás ellenére a hitközségre való belépés továbbra is a Wesselényi utca felől történik, mindaddig míg a Síp utca 12. alatti biztonsági beléptető rendszer felújítása be nem fejeződik.
A felújítást támogatták:
Budapest Főváros Önkormányzata (Műemléki keret 2015.), Erzsébetváros Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap

2017, márc, 20