Az őszi ünnepek végéhez közelegve

logoVallási szempontból mozgalmas hét elé nézünk: szerdán Hosáná Rábá, csütörtökön Smini Áceret, pénteken Szimhát Torá.
Néhány gondolat Szukkot nyolcadik napjáról, a Smini Áceretről, mely ugyan Szukkot része, de önálló ünnepnek minősül.

“Szent gyülekezés legyen nektek” – írja a Szentírás. Ilyenkor már nem kötelező sátorban lakni, a pálmaágat lengetni. Mint egy király, ki egybegyűjti gyermekeit utazásuk előtt, kéri, maradjanak még egy napot, örvendjen a család egymásnak. E hangulatnak felel meg a 8. ünnepi nap.

Ekkor döntenek a mezőgazdaság, – így a mindnyájunk kenyere szempontjából fontos dologról, – a világ vízháztartásáról.
Az előimádkozó fehér köntösbe öltözik, mikor az esőért imádkozik, hogy annyi essen, amennyi szükséges, jusson víz embernek, állatnak, földnek. De ne annyi, hogy elárasszon falvakat, városokat, medréből kilépve pusztulást okozzon. Akkor essen, amikor kell, a megfelelő évszakban, nem aratáskor és nem a nagy melegben, hogy ne égjen ki a nedvességtől a termés. Ne zavarja a csapadék a zarándokok vonulását.
Az ünnepek örömteli hangulatában se feledkezzünk meg a már eltávozott szeretteinkről. Elmondjuk értük a Mászkir – az emlékezés – imáját. Erre a néhány percre, akinek legalább egyik szülője él, az kimegy a templomból. A Tóra olvasására nyilván azért választották ki a fent megjelölt részt, mert az számbaveszi és felsorolja a zarándok-ünnepeket.

2014, okt, 13