Az ősök és a zsidó történelem

Az ősök és a zsidó történelem

Közismert talmudi mondás: “Máászé ávot szimán löbánim” (מַעֲשֵׂה אֲבוֹת סִימָן לַבָּנִים), vagyis “az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének”.
Ezt a mondást elsősorban Jákov ősatyánkra vonatkoztatják. Róla szól nem kevesebb, mint hat hetiszakasz elbeszélése. Érdekes megemlíteni az első három kezdő szót, mely utalhat nemcsak az ősatya életére, hanem a zsidó történelemre is.

“Vájécé” – “Vájislách” és “Vájésev” – azaz: “kiment”, “küldött” és “letelepedett”.
“Vájécé Jákov” – Az ősatya viszontagságai akkor kezdődtek, amikor elhagyta a szülői házat és elment idegenbe szolgálni Lábánhoz.

“Csak egy bot volt birtokomban, amikor átkeltem a Jordánon” – mondotta. A vándorboton kívül semmije sem volt… Izrael fiai elűzettek hazájukból a Második Szentély pusztulásakor, és a vándorbot volt osztályrészük, minden vagyonuk. Országról országra vándorolt a gáluti zsidó nép, mert nyugalma nem volt sehol. Egyik helyről kiűzték, másutt – ideiglenesen – befogadták, megtűrték…

Az otthonától távol levő Jákovnak sok viszontagsággal kellett megküzdenie. Apósa, Lábán kihasználta és megrövidítette őt. Testvére, Észáv, életére tört. Izrael fiai fennmaradásukért küzdöttek a gálut országaiban. “Vájislách” – Jákov ajándékokkal akarta ellenségeit lefegyverezni. (Ajándékot küldött testvérének, Észávnak.) De sokszor kellett a gáluti zsidóságnak is “ajándékokkal” adókkal megváltani életét!

“Vájésev Jákov” (וישב יעקב) – Jákov végül is letelepedett atyái országában.

Rási érdekes megjegyzést fűz a “vájésev” – “letelepedett” szóhoz. Az igazak nyugalomban szeretnének élni, de íme, Jákovot egyszer leánya, Dina megerőszakolása, végül József fiának “eltűnése” rendítette ki nyugalmából, és élete sorozatos fájdalom és szenvedés volt “letelepedése” után.

És az utódok, a mai zsidó nép?
2000 év üldöztetés, a rettenetes Holocaust után végül letelepedett ősei hazájában… Vajon elérte-e nyugalmát? Az ország fennállásának 50 éve szakadatlan háborúk, ellenségeink támadása, polgárainak robbantásokkal való legyilkolása jegyében telt el.

“Vájésev Jákov” (וישב יעקב) – Izrael letelepedett, de máig sincs nyugalma. Fiaink ezrei vesztették életüket az ország és a nép védelmében, polgáraink sokasága, köztük asszonyok és gyermekek estek áldozatul a gyűlölettől áthatott gyilkosok öldöklésének.

Jákov végül is megtalálta elveszettnek hitt gyermekét, Józsefet, testvérével, Észávval is békét kötött és megérte utódai szaporodását, ha idegen földön is, de a hazába való visszatérés reményében. Utóda, Mózes volt hivatva e reményeket valóra váltani.

Tizenkét fia volt Jákovnak, a 12 törzs ősapja. Legközelebb áll hozzá a Ráchel által szült, elveszettnek hitt József, és testvére Binjámin. Utóbbi születésekor meghalt a szeretett feleség, Ráchel. Jákov nem temette őt a Máchpéla barlangba, hanem útközben, Bét Lechem mellett helyezte őt örök nyugalomra. Ez Ráchel anyánk sírja mind a mai napig.

“Máászé ávot szimán löbánim” (מַעֲשֵׂה אֲבוֹת סִימָן לַבָּנִים)– az atyák cselekedetei jelzik az utódok történéseit. De sok zsidó anya nem részesült atyái mellé való temetésben, hanem az “útszélen” temették el a vándorló zsidók!

A Midrás érdekes megjegyzést fűz Ráchel sírjához. A messze jövőben Izrael fiait Babilóniába viszik majd száműzetésbe. A száműzöttek elhaladnak Ráchel sírja mellett, és az ősanya imádkozik értük. “Kol börámá nismá Ráchel mövákáh ál bánéchá”. Hangos sírás hallatszik, Ráchel siratja gyermekeit”. – Isteni hang felel az ősanya imájára: “Ne hallasd hangodat sírással. Jutalma lesz imádnak és fiaid visszatérnek hazájukba” .

Visszatértünk és imádkozunk Jákov és Ráchel sírjainál… Hisszük, hogy eltűnt fiaink is visszatérnek.