Az esti tagozatosok évnyitójára is sor került a BZSH Külker Szakgimnáziumban

Az esti tagozatosok évnyitójára is sor került a BZSH Külker Szakgimnáziumban

Akárcsak a nappali tagozatosoknál, hétfőn délután az esti tagozatosok számára is megnyílt a tanév a BZSH Külkereskedelmi Szakgimnáziumban.

A reggeli első évnyitót követően, délután is teljesen megtelt a Goldmark terem, csak ezúttal új arcokkal találkozhattunk a hallgatók között, akik a jövőben az esti tagozatra járnak majd.

Salusinszky András, az intézmény igazgatójának bevezetőjét követően ezúttal is dr. Kunos Péter, az iskolát fenntartó Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgató köszöntötte az új évfolyamot, beszélt a zsidó tradíciókról, a tanulás fontosságáról és nagyon sikeres tanévet kívánt a megjelenteknek. Salusinszky András ezt követően valamennyi a tanévet érintő információt ismertetett a megjelent hallgatókkal, így az órarendet, a tantestületet, és az iskolával kapcsolatos legfontosabb információkat is megtudhatták a leendő diákok.

Ros Hasana miatt az első hivatalos oktatási nap csak szeptember 12-én lesz az iskolában, addig különböző tréningeket, szakmákkal ismerkedő programokat tartanak a hallgatóknak.

Képek az évnyitóról>>>

A BZSH szakgimáziumáról bővebben>>>