A Tóra és a XXI. század

A Tóra és a XXI. század

torahkommmA 3000 éves mózesi Tóra sokak szemében egyike az ősi könyveknek, melynek legfeljebb irodalmi vagy archaikus jellegű forrásmunka jelentősége van, de nem több annál. Természetesen a hívő ember szemében aktualitása töretlen, és Izrael esetében törvényerejű bázisa mindennapi életünknek.

A tudományos kritika szemében a Teremtés Könyve (Börésisz – בְּרֵאשִית) ókori mitológiák kifejezése. Nos, csak annyiban adhat a hívő ember is hitelt ennek az iránynak, amennyiben a talmudi mondásra gondol: “Dibrá Torá kilson bné ádám” – A Tórát az emberek nyelvén írták.
Igen ám, de milyen emberek nyelvén? Azokén, akik AKKOR ÉLTEK. Így hibát követ el az, aki a XXI. század tudományát akarja kiolvasni az események leírásából. A Tóra nem tudományos könyv, nem geológiát, fizikát vagy akár történelmet kíván tanítani. A Tóra erkölcsi törvényeket, örökérvényű ideológiát kíván az ember elé tárni, amelyek nem avulnak el soha, s amelyek jellege isteni és időtálló.

Ez az ideológia kifejezésre jut mindjárt a Tóra, illetve a hetiszakasz első fejezetében. A görög kozmológiában az anyag öröklétű és a teremtés csak abból állt, hogy Zeusz “rendet” teremtett az alaktalan anyagban. Ezzel szemben a Tóra szerint a szellemiség (ruách) az anyag előtt volt és a teremtés Isten szavaival történt – “jés meájin” – létet a semmiből alapon. “Isten szelleme lebegett…” és mondá Isten, legyen világosság”. Itt az Írás az anyag fölé helyezi a szellemet, és ez a világnézet nemcsak a Tórában, hanem az egész Bibliában megnyilatkozik.

Ez a fejezet kifejezi a bibliai világnézet pozitív hozzáállását a világmindenséghez: “Látta Isten, hogy minden; amit alkotott, NAGYON JÓ” . Vagyis a világ jó, harmonikus és tökéletes. Mivel a teremtés csúcspontja az ember volt, ellentétesnek látszik e mondat Isten későbbi kijelentésével: “Isten megbánta, hogy teremtette az embert”. A Talmud szerint az ember “társa” Istennek a teremtésben. Ezek szerint a “társ” elrontotta (és talán elrontja?) a “tökéletes” alkotást…

A Biblia számos fejezete foglalkozik a teremtés történetével. (Jób könyve, Zsoltárok, Példabeszédek stb.).
A hetiszakasz első fejezetében, valamint az utána következőkben a természet uraivá rendeltetett. “Uralkodjanak a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, a csúszómászókon – az egész földön”. Majd Isten az ember elé vezette az egész állatvilágot, hogy az “nevet adjon nekik”.
Erre hivatkozik a zsoltárköltő, amikor így szól: “Mi az ember, hogy megemlítsd őt? De majdnem istenné tetted -, kezed munkája felett uralkodónak.

Mindent lába elé helyeztél, a nyájat, a mező állatait, az ég madarait és a tenger halait”.
Ugyancsak a teremtés pozitív voltát, a benne rejlő harmóniát fejezi ki másik zsoltárköltő: “Isten dicsősége örök, az Örökkévaló örvendezik az ő alkotásán”.
A teremtett világ örömet okoz a Teremtőnek és az ember Vele együtt örvend. “Én örvendek az Örökkévalóban”.
A XXI. század embere valóban úgy érezheti, hogy ő “társ” a teremtésben. De ez az érzés csalóka, mert az ember nem teremt; csak, felfedez. A természeti törvények már akkor megvoltak, mikor még nem tudott róluk.

Ezt a gondolatat Jób könyve fejezi ki legjobban. “Hol van a bölcsesség és merre lakozik az értelem?”. A víz, a hideg, a meleg, az eső, a villám stb. törvényeit nem ember alkotta, azokat meg sem változtathatja. A tudomány hihetetlen eredményei sem adják meg az embernek a lehetőséget a természet törvényeinek megváltoztatásában.
Ezért tapasztaljuk, hogy a világ nagy tudósainál a tudás szerénységgel párosul. Mert ők tudják legjobban, hogy a Végtelen el nem érhető. Ezért mondja Jób könyve: “Megmondtam az embernek, hogy igazi bölcsesség az istenfélelem”. Itt az “isten félelmet” intellektuális szerénységként foghatjuk fel. Tudni azt, hogy tudásunk véges.