A pesti gettó felszabadítására emlékeznek a Dohány utcai zsinagógában

getto70A pesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tart a BZSH gyászmegemlékezést a Dohány utcai zsinagógában. Az eseményen Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke azt mondta: a mai napot a halottak felett érzett gyász és a felszabadítás öröme határozza meg.
Heisler András hangsúlyozta: remélhetőleg a jelen lévő fiatalok megválaszolatlan kérdésekkel hagyják el a zsinagógát, és azokhoz fordulnak, akik még mesélni tudnak. Mindeközben pedig arra összpontosítanak, hogy még “az ördögi erő sem tudta elpusztítani” a zsidókat – mondta.
Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija arról beszélt, hogy amikor a holokauszt megszámlálhatatlan halottjára emlékeznek, egyúttal ünnepelik a visszakapott életet is.
Verő Tamás rabbi hangsúlyozta: emlékezni kell, hogy kik építették fel a gettó falait, kik rombolták le azokat, és kik azok, aki készségesen, bármikor újraépítenék.
Képek a megemlékezésről>>>

2015, jan, 18